Amatours - zenei tehetségkutató 2013.

Amatours - A siker útján: zenei tehetségkutató 2013.

2013. január 19-én szombat este került megrendezésre az Amatours - Zenei tehetségkutató 2013-as elődöntője Szegeden az Alsóvárosi Kultúrházban, ahol hét zenekar küzdött meg a középdöntőbe jutásért a szakmai zsűri és a közönség előtt.

Az elődöntőt Csetreki Rita, a produkció programszervezője nyitotta meg, és köszöntötte a zenekarokat és a jelentévőket, ismertette a programot, és a szabályokat. Minden zenekarnak az általuk legjobbnak ítélt három dal, zeneszám eljátszására volt lehetősége, amivel a zsűrit kellett meggyőznie. Az idei évadban a szervezők – csatlakozva a Hangfoglalás című nemzetközi produkcióhoz – új szabályt hoztak: nevezni csak saját és magyar nyelvű dalokkal lehet nevezni.

A zsűri megtisztelő szerepét idén három szakmabeli: Binges István (Jate Klub – Szeged – Lemezlovas, Zebra Klub Szarvas Hangtechnika, Koncertszervezés), Papes Béla (Exit Zenekar: énekes, Pató Pál Projekt), Pozojevich Máté (deviANT zenekar basszusgitár, 2012/13 Mr. University cím birtokosa az SZTE-n) vállalta.

A zenei produkciók 19 órakor a Dodgem Együttes (az egyetlen csupán gyermekekből álló zenekar) kezdte, majd őket a Kelda Acoustic formáció követte – a zsűri utólagos értékeléséből kitűnt, hogy mindkét zenekar érdekes színfoltja voltak az estének. A maj’beszélünk zenekar erős színpadi jelenléttel és pörgős dallamokkal jó hangulatot varázsolt. Őket a Lusta Dick formáció követte – ahol az énekes nagyon „dinamikusan” adta elő a számokat. Kistópart utca produkciójából hiányoltuk a „hörgős dallamokat” de a metál zene kedvelői megtalálták a számításukat a zenekarnál. A Zebraz zenei stílusa alternatív-, post-rock-os, indie-s egyvelegnek volt mondható, kicsit bizonytalannak tűntek a színpadon, de derekasan helytálltak. Utolsóként a szolnoki Anyám és Nyulam formáció lépett fel és saját stílusukban – ahogy ők fogalmaznak a „folk etno fusion” stílusban – pörgették fel a már fáradó közönséget.

A zsűri a produkciók legvégén minden egyes zenekart külön-külön értékelt, dicséretet szakmai, de építő jellegű kritikákat fogalmaztak meg, mi alapján a középdöntőbe öt zenekart juthatott tovább (a lista nem a továbbjutás sorrendjét tükrözi): Anyám és Nyulam, Dodgem Együttes, Kistópart utca, Lusta Dick, maj'beszélünk.

A középdöntőbe bejutott zenekaroknak ezúton is gratulálunk és sok sikert kívánunk a további fellépésükhöz/szereplésükhöz.

Üres kézzel senki nem távozik - az elődöntő után nyílt meg a szavazás a produkció különdíjaira, amit a közönségszavazatok alapján ítél oda a nagyérdemű a www.amatours.hu weboldalon leadott szavazatok után. A különdíjakat idén három kategóriában hirdetett a produkció: legjobb énekes, legjobb dalszöveg és legeredetibb fellépő. A díjakat a közönségszavazat döntik el. Szavazni lehet az elődöntőbe került zenekarokra 2013. január 13., 8.00-tól 2013. február 23-a 20.00-ig.

A középdöntő 2013.február 16-án este kerül szintén az Alsóvárosi Kultúrházban (Szegeden) megrendezésre, ahol az elődöntőből továbbjutott öt zenekar közül a zsűri, a 2013. február 23-i döntőre a legjobbnak ítélt hármat juttatja, akik egy egészestés produkció keretében versenybe szállnak az értékes nyereményekért és a 2013-as év legjobb amatőr zenekara címért.

A programot a Nemzet Együttműködési Alap támogatta.