Amatours - zenei tehetségkutató 2013. DÖNTŐ

2013. február 23-án, szombat este került megrendezésre az Amatours – A siker útján zenei tehetségkutató 2013-as döntőjére Szegeden az Alsóvárosi Kultúrházban.

A zsűri megtisztelő szerepét – ahogy az elődöntőn és a középdöntőn is megszoktuk – Binges István, Pozojevich Máté, Papes Béla töltötte be kiegészülve Járási Lászlóval az Indygo zenekar énekesével, akik az eddigi estéktől eltérően minden egyes zenekari produkciók után, egyesével értékelték a három döntős zenekart.

„Warm Up”-ként A SlimJim (Ex Exit) zenekar indította az estét, ahol most Papes Béla nem, mint tehetségeket kutató zsűritag, hanem mint énekes frontember mutatta meg, hogy mi is az az igazi rock’n roll.

A SlimJim (Ex Exit) zenekar produkcióját követően a három döntős zenekar ABC sorrendben lépett a színpadra: elsőként az Anyám és Nyulam Szolnokról adta elő és 30 perces produkcióját. Az átállás technikai szünetében kihirdetésre kerültek a 2013-as év legjobbjai. A különdíjakat a Dodgem gyerekzenekar kapta a közönségszavazatok alapján mind a négy kategóriában. Az ajándékcsomagokat és okleveleket Nagy Zoltán Péter az Alapítvány az SZTE JGYPK Szabadidő Központ és Kávézóért szervezet elnöke adta át: Legjobb dobos: Kaszás Kristóf, Legjobb gitáros: Melegh Tamás, Pálfi Lajos, Legjobb énekes: Kucsera Lotti, Kelemen Bella, Legjobb dalszöveg: Dodgem: Álomdal. A különdíjak átadása után a hódmezővásárhelyi Kistópart Utca következett és végül, de nem utolsósorban a maj’beszélünk zenekar mutatta be repertoárját.

Az amatőr zenekarok produkciói után az eredményhirdetést megelőzően az Indygo zenekar koncertjén szórakozhatott a már fáradó közönség – a fiúknak sikerült felpörgetni a hangulatot, néhányan táncra is perdültek egy picit, volt közös éneklés, a végén pedig egy felettébb érdekes feldolgozást hallottunk és megtudtuk, hogy ebben a zenekarban mindenkinek jól pörög a nyelve.

A koncertet követően került sor a végső eredmény kihirdetésére: a bronzérmes idén a Kistópart Utca lett, az ezüstérmet az Anyám és Nyulam vitte el és a 2013-as év amatőr zenekara a zsűri egyhangú döntése alapján a szegedi maj’beszélünk zenekar lett.

Gratulálunk mindhárom zenekarnak és sok sikert kívánunk nekik a továbbiakban is és szurkoljunk az Anyám és Nyulam és a maj’beszélünk zenekaroknak, akik 2013 őszén a dél-alföldi régiót képviselik a Hangfoglaló Magyarország könnyű zenei tehetségkutatón Budapesten a Syma Csarnokban.

A szervezők

Évad: 

Amatours 2013 - Eredmény

Szeretnénk megköszönni a zsűri, a technikusuk és a fellépő zenekarok közreműködését a tegnap esti döntőben.

A zsűri döntése alapján

III.helyezett a Kistópart Utca
II. helyezett az Anyám és Nyulam.
És a 2013-as évben az Amatours a siker útján zenei tehetségkutató győztese a maj'beszélünk zenekar.


Gratulálunk nekik!


Jövőre folytatjuk...

Évad: 

Amatours 2013 Elődöntő

Évad: 

Amatours 2013 - Döntő

Időpont: 
2013. február 23. - szombat - 20:00
Facebook esemény: 
http://www.facebook.com/events/336104989832515

20:00: SlimJim (ExExit) koncert

20:30: Amatours döntő

23:00 INDYGO koncert

23:55 Eredményhírdetés

 

Amatours - zenei tehetségkutató 2013.

Amatours - A siker útján: zenei tehetségkutató 2013.

2013. január 19-én szombat este került megrendezésre az Amatours - Zenei tehetségkutató 2013-as elődöntője Szegeden az Alsóvárosi Kultúrházban, ahol hét zenekar küzdött meg a középdöntőbe jutásért a szakmai zsűri és a közönség előtt.

Az elődöntőt Csetreki Rita, a produkció programszervezője nyitotta meg, és köszöntötte a zenekarokat és a jelentévőket, ismertette a programot, és a szabályokat. Minden zenekarnak az általuk legjobbnak ítélt három dal, zeneszám eljátszására volt lehetősége, amivel a zsűrit kellett meggyőznie. Az idei évadban a szervezők – csatlakozva a Hangfoglalás című nemzetközi produkcióhoz – új szabályt hoztak: nevezni csak saját és magyar nyelvű dalokkal lehet nevezni.

A zsűri megtisztelő szerepét idén három szakmabeli: Binges István (Jate Klub – Szeged – Lemezlovas, Zebra Klub Szarvas Hangtechnika, Koncertszervezés), Papes Béla (Exit Zenekar: énekes, Pató Pál Projekt), Pozojevich Máté (deviANT zenekar basszusgitár, 2012/13 Mr. University cím birtokosa az SZTE-n) vállalta.

A zenei produkciók 19 órakor a Dodgem Együttes (az egyetlen csupán gyermekekből álló zenekar) kezdte, majd őket a Kelda Acoustic formáció követte – a zsűri utólagos értékeléséből kitűnt, hogy mindkét zenekar érdekes színfoltja voltak az estének. A maj’beszélünk zenekar erős színpadi jelenléttel és pörgős dallamokkal jó hangulatot varázsolt. Őket a Lusta Dick formáció követte – ahol az énekes nagyon „dinamikusan” adta elő a számokat. Kistópart utca produkciójából hiányoltuk a „hörgős dallamokat” de a metál zene kedvelői megtalálták a számításukat a zenekarnál. A Zebraz zenei stílusa alternatív-, post-rock-os, indie-s egyvelegnek volt mondható, kicsit bizonytalannak tűntek a színpadon, de derekasan helytálltak. Utolsóként a szolnoki Anyám és Nyulam formáció lépett fel és saját stílusukban – ahogy ők fogalmaznak a „folk etno fusion” stílusban – pörgették fel a már fáradó közönséget.

A zsűri a produkciók legvégén minden egyes zenekart külön-külön értékelt, dicséretet szakmai, de építő jellegű kritikákat fogalmaztak meg, mi alapján a középdöntőbe öt zenekart juthatott tovább (a lista nem a továbbjutás sorrendjét tükrözi): Anyám és Nyulam, Dodgem Együttes, Kistópart utca, Lusta Dick, maj'beszélünk.

A középdöntőbe bejutott zenekaroknak ezúton is gratulálunk és sok sikert kívánunk a további fellépésükhöz/szereplésükhöz.

Üres kézzel senki nem távozik - az elődöntő után nyílt meg a szavazás a produkció különdíjaira, amit a közönségszavazatok alapján ítél oda a nagyérdemű a www.amatours.hu weboldalon leadott szavazatok után. A különdíjakat idén három kategóriában hirdetett a produkció: legjobb énekes, legjobb dalszöveg és legeredetibb fellépő. A díjakat a közönségszavazat döntik el. Szavazni lehet az elődöntőbe került zenekarokra 2013. január 13., 8.00-tól 2013. február 23-a 20.00-ig.

A középdöntő 2013.február 16-án este kerül szintén az Alsóvárosi Kultúrházban (Szegeden) megrendezésre, ahol az elődöntőből továbbjutott öt zenekar közül a zsűri, a 2013. február 23-i döntőre a legjobbnak ítélt hármat juttatja, akik egy egészestés produkció keretében versenybe szállnak az értékes nyereményekért és a 2013-as év legjobb amatőr zenekara címért.

A programot a Nemzet Együttműködési Alap támogatta.

Évad: 

Oldalak